Ma reggel 1/2 6-kor kelt Ati. Ennek eredményeként jó nyűgös volt amikor elindultunk a bölcsibe. Már az utcában elkezdte a nyavajgást, hogy ő ugyan nem megy ma bölcsibe. Ordítva adtam át a gondozónéninek, de mire becsukódott mögöttük az ajtó, már nem is sírt. Utána sem volt vele gond végig.
Beszélgettem kicsit egy másik anyukával, akikkel pont egyszerre értünk a bölcsi kapujába. Az ő kislánya megütközve bámulta Atit, ahogyan ordított. Aztán kiderült, hogy anyuka csokit, cukrot ígér a kislánynak, ha nem fog sírni és majd jövő héten is, amikor aludni fog a bölcsiben. Bent megnéztük az étrendet, egész héten főzelék lesz. Anyuka közölte, az ő kislánya soha életében nem evett sóskát, és egyébként sem esznek főzeléket. Mondván, hogy mert olyan, mint én voltam ilyen idős koromban. Ezek után csak annyit kérdeztem, mennyi idős a kislány, 2 hónappal idősebb Atinál.
Lehet, hogy eddig burokban éltünk?! Mert én nem gondoltam jutalmat (pláne csokit, cukrot, amit egyébként sem eszik itthon) csak azért, mert nem sírt. Csodálatos érzés, amikor megyek érte, és a szemembe nézve örül nekem, nem a táskámat tépi, hogy mit hoztál anya... Mert odafigyelek, mi legyen az ebéd, lehetőleg minél több főzelék, zöldség, gyümölcsféle. Mert nem arra nevelem, hogy olyan legyen mint én, vagy olyan legyen mint az édesapja. Pedig nem ő ez az anyuka volt az első és nem is az utolsó, akinek inkább nem mondok semmit a kis dolgainkról, mert úgysem értené meg...
A beszokás egy adott időszakában Ági pontosan így reagált, mint Ati: már az úton, már otthon sírni és alkudozni kezdett, s üvöltve adtam át. Mégis délutánonként azt hallottam, hogy a sírás reggel semeddig sem tartott, és a nap is szépen telt.
VálaszTörlésNekem sem jutott eszembe soha, hogy bármivel "lefizessem" a lányom. Persze előfordulnak "ha, akkor" mondatok a nevelésünkben (pl. akkor veszem elő a vonatot, amivel játszani szeretnél, ha elpakoltad az építőkockát), de ez ugye más kategória.
Viszont: Ági sem eszik sem brokkolit, sem sóskát, sőt szinte semmilyen főzeléket. Próbálkoztunk persze, de nem jártam sikerrel. Van, hogy a gyerek akarata erősebb. Legalábbis mi (is) feladtuk. Felelőtlenség? Lehet. Örülök, hogy egyáltalán bármit is eszik. De kb. 9 hónap küzdelmünkbe került egyáltalán az is, hogy anyatej helyett/mellett bármi mást is egyen. A főzelékek erőltetését már úgy ítéltem meg: nagyobbat veszítenénk azzal, hogy megutálja az evést, mint azzal, hogy beleerőltetünk olyat, amit egyáltalán nem akar elfogadni. Így is sokszor súroltuk a határt, hogy megutáltatjuk vele az étkezést. Ráadásul bár nem az a cél, hogy a gyerek hasonlítson ránk, az ízlése véletlen tényleg azonos itt is az anyjáéval (enyémmel). Mi sem eszünk itthon főzeléket, egyáltalán nem. Így viszont nem könnyű neki zöld egészséges ételt adni a tányérjára, míg a miénken más szín, más forma, más illat van.
Ettől függetlenül igyekszem felelősségteljesen táplálni. Nem kap édességet, és amennyire csak a kreativitásomból kitelik, némi zöldséget is csempészek a "husi-köret" alap mellé.
Szeretném hinni, hogy mindezzel a főzelékmentességgel még nem követek el "bűnt" a lányom egészsége ellen.
Kriszti:
VálaszTörlésnem is azzal van a baj, hogy nem eszi meg, hanem a még nem evett ilyet-tel. Nyilván kialakul azért az ízlésük, hogy mit szeret és mit nem, de ha meg sem próbálja...