Ati a hegyen

A jó idő örömére tiszteletünket tettük a bányatónál, ahol dombok (nekünk alföldi embereknek hegyek) vannak. Meg is volt az aznapra tervezett sportolásom: Atit kísérgettem föl s alá a csúszós lankákon.

Kipróbáltuk a libikókát:

Nem sikerült megérteni, hogy abba a nagy tóba miért nem lehet kavicsot dobálni. (meredek a partja és akkorát nem tudott dobni). De nagyon elfáradt, ennek örömére este valószínűleg megszállták a szörnyek a kiságyát, mert nem aludt benne, az édesapja helyén henyélt.

Továbbra sem értem az embereket, azaz boltosokat. Iszonyú mogorvák tudnak lenni, ha sziát köszönök, lejónapotoznak, ha meg illedelmesen jónapotkívánozok, akkor esetleg egy hello. A kiszolgálásról ne is beszéljek, ha esetleg kérdezésre vetemedek, esetleg kérni kell a terméket, időnként elbujdosnék, miért is kellett nekem idejönni. A francokért kell ilyen embereknek szolgáltatni?! Miért nem választottak olyan szakmát, ahol nem emberekkel kell kapcsolatot teremteni, hanem pl. paprikákkal.

Ma hazajön apa!!!!!